Köszöntők

Csengetési rend

Csengetési rend

1. óra  830-915
2. óra  925 - 1010
3. óra  1030 - 1115
4.óra 1125 - 1210
5.óra  1220 - 1305
6.óra  1310 - 1355

Rövidített órák

1. óra  830-910
2. óra  920 - 1000
3. óra  1015 - 1155
4.óra 1105 - 1145
5.óra  1155 - 1235
6.óra  1240 - 1320

 

Farsangi bál 2018

Február 9-én, hagyományosan a farsangi időszak utolsó péntek délutánján tartottuk iskolai rendezvényünket. Ez a nap hosszú évek óta lehetőség arra, hogy az osztályok bemutatkozhassanak diáktársaik, szüleik és a falu közössége előtt. Nem volt ez másképp az idén sem. Az előző hetekben – osztályfőnöke irányítása mellett – minden osztály lelkesen, és persze titkolózással kísérve készült erre a nagy napra, és az eredmény nem is maradt el. Délután három órára zsúfolásig megtelt a szülők által szépen feldíszített tornaterem, és kezdetét vette a mulatság. 

Az igazgatónő köszöntő szavai után a bemutatkozást a nyolcadik osztály kezdte. Osztályfőnökük irányításával készültek fel a bál ékességét jelentő keringőre. Méltóságteljes nyitótáncuk végén gyönyörű pillanat volt, mikor felkérték táncolni tanáraikat és szüleiket.  

Utánunk az egyéni jelmezesek következetek, akiket Bardócz László Csaba tanár úr próbált – több-kevesebb sikerrel – szóra bírni. A változatos jelmezek után folytatódott az osztályok bemutatkozása. Minden fellépő csoport néhány perces, igazi kis színdarabot, táncprodukciót adott elő. 

Az eredményhirdetés (elsősorban pedig a díjkiosztó) után az osztályok elvonultak a jól megérdemelt díjak közös elfogyasztására. Tombolasorsolás, egy kis tánc, és már véget is ért a nap.

Köszönjük a felajánlásokat, és mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy tanulóink 2018. évi farsangi bálját sikeresen tudtuk megrendezni!

Képek az eseményről